I.
Ennél találóbb nevet, hogy „Nyitott Műhely” nem lehetett volna keresni, a kis, meghitt budai szórakozóhelynek. Utóbbi egyáltalán nem fejezi ki azt a lehetőséget, amit e falak között talál és találhatna a látogató, ha minden rendezvényt felkeresne.
Finta Lászlóval – a műhely tulajdonosával – arról beszélgettünk, miként jött létre a műhely, hogy alakult ki a szellemisége, hogy is vált otthonává a kézművességnek, a képzőművészetnek, irodalomnak és nem utolsó sorban a zenének.
Ő elmondta, hogy erről meglehetősen nehéz számot adni, mert elég spontánul alakult ilyen komplex befogadóvá. Először valóban egy olyan helyet kívánt létrehozni, ahol – bőrdíszműves mesterként – félkész holmik befejezéséhez nyújthat lehetőséget az érdeklődőknek. Ez így is történt, de amikor lakását is ide helyezte át, akkor “belakta” a helyiségeket, s ezáltal nagyon sokféle tárgy került szem elé..
G.M. Azt hiszem, ebben áll a nagy titok, hogy kedves, otthonos az egész. Ezért is jönnek ide szívesen a nagy művészek és a művelődni, szórakozni vágyók egyaránt.
F.L.: Én most már nem úgy érzem, mert számomra az itt lakás teher, hiszen így az embernek nincs magánélete. Meg egyébként is, egy személynek ez túlságosan fárasztó.
G.M.: Ezt volt alkalmam tapasztalni az étkezési lehetőség sorainál, de a vendégek türelmesen várakoztak.
F.L.: A műhely kialakulására visszatérve – mondja Finta László -, a kézművesség mellett, megindult a fejlődés az el-„kultúrháziasodás” irányába. Ez úgy történt, hogy 2000 februárjában volt itt egy „megnyitó buli”. Többek között eljött egy képzőművész barátom Szabó Gábor, aki látva az akkor még csupasz falakat, elmondta, hogy szeretne itt egy életmű kiállítást rendezni. Ez megtörtént, aminek azután igen nagy sikere volt, s adódott az állandósulás lehetősége. Azóta már több alkalommal volt textil- festőművészeti, grafikai kiállítás. Minőségileg is felfelé ívelt az egész. Ma már szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Budapest egyik legszínvonalasabb kiállító helyévé vált a Nyitott Műhely.
G.M.: Látom, létrejött egy könyvtári részleg is, ahol állandó olvasóközönség van, hiszen az irodalom és a tudomány sokféle ága megtalálható a könyvespolcokon. Itt kultúrált körülmények között lehet olvasgatni, egy-egy csésze különleges tea vagy kávé szürcsölgetése közben.
Az irodalomban is a legnagyobbakat mondhatják előadóiknak, vendégeiknek pl. Esterházy Pétert. De hogy jöttek létre a zenei programok, mégpedig az is sokféle irányban?
F.L.: Először Paliczki András – Nikó kérte a lehetőséget, majd az Araszinda Együttes, de mondhatnám Palya Beát vagy Herczku Ágit, természetesen a felsorolás teljessége nélkül. Mégis, fő profilunk a jazz műfaja lett.
II.
Mi is az a jazz? Teszem föl álságos kérdésemet az olvasónak. Talán érdemes dióhéjban felidézni néhány fontos ismertetőjegyét. Az autentikus jazz, Észak-Amerka déli és középső részén létrejött instrumentális zene. Folklorisztikus eredetű, amely az afro-amerikai zene változata. A későbbiek folyamán – ugyancsak az afro-amerikai, de vokális néger zenével ötvöződött. Bölcsőhelye New Orleans és Chicago. Az 1920-as évek után számos zeneileg képzett fehér zenész csatlakozott a mozgalommá szélesedett zenei stílushoz. Ezzel szétfeszítették a folklorisztikus jellegű jazz keretét, megindult lassú „európaizálódás”-a. Ebben az immár modernnek nevezett stílusban is több irányzatot ismerünk.
Voltaképpen a népzene mellett, a jazz iránti elismerésemet és rajongásomat is szeretném kifejezni írásommal, hiszen igazán szép estéket köszönhetek családommal e műfajnak, a Nyitott Műhely keretében. Persze, ha csak a saját szórakozásomról lenne szó, akkor nem fogtam volna íráshoz. Ám úgy érzem, miközben a világ egyre inkább megbecsüli, kitünteti a magyar jazz-zenészeket, itthon még mindig vannak, akik fanyalogva fogadják e művészeti ág híreit, az ún.„komolyzene” (el-)záró palástjába burkolva magukat. Tévedés ne essék! Magam is híve, sőt hirdetője, művelője voltam, vagyok a komolyzenének és nagyjainak, (amennyiben helytálló a megkülönböztetés a komoly- ill. a könnyűzene fogalmának). Ám a jazz, a maga sajátosságaival, korszakaival olyan színfoltja a zenének, amelyre oda kell figyelni, nélküle nem teljes a zene világa. Művészeit itthon is jó volna kellőképpen megbecsülni. A terület szakértői szerint, Magyarország kezd jazz-nagyhatalommá válni! ( Benkó Dixiland és a többiek, megelőzik díjaikkal a jazz bölcsőhelyét) A legtöbb jazzmuzsikus virtuóz fokon játszik hangszerén, miközben lehetősége van kreativitása bemutatására, mindezzel együtt a többi zenésszel való összjátékra, a szó szoros értelmében vett játékra.
És vissza a Nyitott Műhelyhez, ahol már megjelent a zene. Pallai Péter, 30 évig volt a BBC tudósítója, szerkesztője, a zene- és jazz szerelmese. Ő hívta fel Kerekes György figyelmét az alkalmas helyre. Ő korábban rádióműsort szerkesztett és ebben Pallai Péter is közreműködött. Utóbbi így definiálja önmagát: „Kerekes György barátja és tettestársa a jazz-készítésben, az örömzenék és jazzkoncertek szervezésében”. A rádióműsorok címe; „Jazzportrék” és utána “A jazz történetének gyöngyszemei” voltak.
Ennek alapján indult meg Finta László műhelytulajdonos megkeresésére a 16 részből álló jazztörténeti sorozat. Olyan nagy volt az érdeklődés és a siker, hogy meg kellett volna ismételniük.
K.Gy.:- Ezt mi nem akartuk – mondja Kerekes György -, hanem a következő sorozatban a műfaj hangszereit mutattuk be. Ehhez már egy-egy kiváló magyar jazzmuzsikust hívtunk el az adott hangszert ismertetni. Csak néhány példát mondanék: a zongorista Nagy János, a trombitás Fekete Kovács Kornél, a klarinétos Fitz József, bőgőn Berkes Balázs. Nagyon élvezetes volt mind a közönség, mind a zenészek számára. Ekkor határoztuk el hárman (Finta, Pallai, Kerekes G.M.), Hogy jazzdélutánokat szervezünk. Ez be is indult, de sok problémánk akadt a fölöttünk lévő lakókkal, mert a mennyezeten nem volt hangszigetelés. Ekkor gyűjtést rendeztünk, aminek eredményeképpen ez a gondunk is megoldódott. Azóta beindult a „Jazzpéntek”, a legnevesebb művészekkel.
G.M.: Magam is részese voltam néhány alkalommal, többször hallgathattam Szakcsi Lakatos Bélát, Kőszeghy Imrét, Egri Jánost, a popzenéből ismert Jellinek Emilt, „Emiliót”, mint kitűnő jazzénekest, de mint nagyszerű jazzdobost is. A legutóbb az éppen Manhattanből érkező fiatal szaxofonos Bolla Gábort, aki Bécsben nyert 3 hónapos ösztöndíjat, hogy kiváló tudását még fényesebbre csiszolja Amerikában.
(Csak közhelyekkel tudnám leírni azt a hangulatot, amelyet e művészek teremtettek ezen a fantasztikusan idevarázsolt helyen. A kis létszámú befogadó nézőtér felének közönsége külföldi volt, zömében angol, de németek, olaszok is előfordultak. A szó legszorosabb értelmében örömzene volt, amit értő fülek fogadtak be, és honoráltak a szűnni nem akaró tapssal.)
K.Gy.: Igen. Eleinte a péntek esti műsorokhoz úgy kellett keresni a zenészeket, ma már ők keresnek meg bennünket, hogy jöhessenek muzsikálni. Ezen felül, már keddre is kiterjesztettük koncertjeinket, ahol fiatal muzsikusok mutatkozhatnak be, ez egyúttal gyakorlást is jelent számukra, és korosztályukkal megismertethetik a műfaj szépségeit. Minden hónap utolsó keddjén tehetségbörzét rendezünk, olyan fiatal muzsikusoknak, akik még nem diplomások, elhozhatják hangszereiket, és itt bemutatkozhatnak. Ez azért is jó, mert a fiataloknak nagyon kevés a lehetőségük, hiába zenélnek jól, nincs alkalmuk, ahol ezt bemutathatnák.
G.M.: Ennek a klubszerű rendszernek mi az előnye a jazzmuzsikában?
K.Gy.: Az, hogy ez nincs kifejezetten a vendéglátással összekötve. Nem kell a zajokat elviselni. A jazz egy alkotó műfaj és nem a rossz értelemben vett szórakoztató zene. A zenészek pedig megérdemlik, hogy kizárólag rájuk figyeljenek alkotás közben. (A műsor alatt nincs kiszolgálás. G.M.)
G.M.: A hely adottságai miatt, ahogy megszámoltam, kb. 70 embert tudnak vendégként fogadni. Nevetséges belépődíj mellett, hogy lehet ezeket a neves művészeket honorálni?
K.Gy.: Alapítványt hoztunk létre, így pályázatokat írunk, de el kell mondanom, hogy néha többet kap a rakodómunkás, mint a művész. Emiatt azonban a „megszállottak” még sosem mondtak nemet.
Adós vagyok még Kerekes György – hiánypótló művének – bemutatásával, noha azt már sokan mások megtették. Ő volt az, aki építészként, szociológusként és nem utolsó sorban gyakorló zenészként, kitűnően összegezte a jazz történetét, a kiemelkedő művészek portréján keresztül. A tervezett három kötetből kettő jelent meg: Portrék: I. A kezdetektől az ötvenes évekig és II. Az ötvenes évektől az ezredfordulóig címmel. A harmadik kötet a magyar jazzmuzsika fenoménjait fogja bemutatni (reméljük, hamarosan!). Az emberi arcokon keresztül persze, minden olyan tudást megszerezhetünk a művekből, amely a műfaj ismeretéhez szükséges. Nagyszerűek a CD-lemez mellékletek, igazán élővé varázsolják az átfogó, olvasmánynak is lebilincselő életművet.
A jó bornak nem kell cégér, hiszen a Nyitott Műhelynek sikerei alapján nincs erre szüksége. De méltatlannak tartom, hogy a zene e területéről olyan kevés szót ejtünk Magyarországon, miközben külföldön egyre inkább felfelé ível jazzmuzsikusaink pályája.
Dr. Gerzanics Magdolna
fotók: Lami Szabolcs – www.szalami.com
