Egy remek zenepedagógust szeretnék bemutatni, aki az életét tette fel arra, hogy a Magyarországon élő németek népzenéjét megmentse, és továbbadja az elkövetkezendő nemzedéknek.

Őt úgy hívják, hogy Geiger István, Madarason lakik. Édesapja volt, aki a múlt század 50-es éveiben alakított először harmonika-zenekart a településen. Ezt a későbbiekben a „kor” kívánságának megfelelően, fúvószenekarrá volt kénytelen átalakítani, aminek következtében, közel 30 évig nem volt Magyarországon egyetlen harmonika-zenekar sem. Mígnem az 1989-es év kedvezett törekvésének, és megalakulhatott Felsőszentivánon ifj. Geiger István munkájával, egy ilyen típusú együttes is. 1996-ban bekövetkezett id. Geiger István halála, ekkor a két falu, – mármint Madaras és Felsőszentiván – zenei életében kényszerű, változások történtek. Ifj. Geiger István, hogy mentse édesapja zenei örökségét, vállalta a fúvószenekar vezetését is, amely mellett szép lassan, a harmonikaoktatás is megvalósult. Mindez jelentős megterhelés, ám örömmel vállalt hivatás volt a kitűnő zenetanár számára, hiszen a két falunak egyesültek zenészei, és megszólalhatott a Harmonika Zenekar.

A lakosság és a szülők nagy örömmel fogadták a szép német muzsikát, és a lehetőséget, hogy a gyermekek is bekapcsolódhattak a zeneoktatásba, minekután az együttesben is játszhattak.

Ma az ország egyetlen 40 fős harmonika csapata, akik közül a legfiatalabb 10, a legidősebb 21 éves. (Érdemes utánagondolni, másutt az utánpótlás gondjával küzdenek.)

Megalakulásuk óta bejárták a környező országokat, de Németországban, Olaszországban, San Marinóban is turnéztak, óriási sikerrel. Több alkalommal. Első díjat és arany fokozatú kitüntetéseket nyertek. Elnyerték már a Kórusok, zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) Aranypáva díját. Leírhatatlan az ováció, ha valahol megjelennek, hogy kiforrott, szép játékukkal elkápráztassák a közönséget. Műsoruk elsősorban szűkebb hazájuk összegyűjtött zenéjét tartalmazza, ám súlyt fektetnek arra, hogy a környező országok német népzenéjét is megtanulják, és interpretálják.

Geiger István fáradhatatlan, pedig e munka mellett a két településnek a kántori teendőit is vállalta. Mindezek ellenére nagy trauma érte az elmúlt esztendőben. A madarasi Általános Művészeti Központ értesítette, hogy nyugdíjazzák, munkájára még a felmondási idő egészében sem tartanak igényt.

A harmonikaoktatással kapcsolatban közölték, hogy megszüntetik, ha “alkalmas személyt” találnak, akkor újra beindítják. Az együttes tagjainak felajánlották, hogy váltsanak hangszert.

Az embernek olyan érzése támad, hogy ami jól működik, szánt szándékkal akarják tönkretenni.

Geiger István már bizonyította alkalmasságát. Időközben két kitűnően megszerkesztett CD-jük is megjelent. Jelentős sikereket hozott munkájával a környéknek, nála megfelelőbb embert nemigen lehetne találni, hiszen mind szakmailag, mind emberileg kitűnő munkát végez. Nem beszélve arról, hogy az ősöktől kapott értékek megőrzésében milyen felbecsülhetetlen érdemeket szerzett.

Ő azonban továbbra is oktatja a gyermekeket, saját otthonában, ingyen.

A helyi önkormányzat annyit tett, hogy megengedte heti két alkalommal a zenekari próbát.

Szerencsére azonban Katymár község polgármestere (Pál Endre) segítő kezét nyújtotta, s a község iskolájában megengedte a harmonikaoktatást, némi támogatással, és évente 500 km távolságra szállításukat is vállalja. Ám hasonló területen dolgozó együttes vezetők tudják, hogy ez nem elegendő a színvonal és szereplési lehetőségek megtartására.

Katymaz óriási köszönetet érdemel, de saját falujában megalázták ezt a nagyszerű zenepedagógust és kiváló embert, amikor egy kitűnő eredményekkel működő kulturális tevékenységből elküldték, és ezzel tulajdonképpen a zenekar jövőjével sem törődtek.

Szerettem volna Geiger Istvánról egy vidámabb portrét írni, hiszen látva remek munkáját, együttese tagjainak örömteli, boldog arcát, amikor együtt muzsikálnak, mindenki elvárná az elismerést, különösen akkor, amikor a régi szépséges hagyományok őrzéséről és továbbviteléről van szó.

Ha valaki tudna némi enyhítést, valami könnyítést e nyomasztó gondok megoldásában, az keresse meg Geiger Istvánt, mert megérdemli, ő és remek együttese!

Budapest, 2008. november 17.

Dr.Gerzanics Magdolna

www.gerzanics.hu

www.tradicio.hu