Az érdi Művelődési Ház szervezésében – Ozsda Erika körültekintő, közreműködésével – , Ercsiben zajlott 2010. március 21-én egy régiós találkozó. És az, hogy régiós igen sokat jelentett, hiszen a térségben együtt élő emberek egymásra figyelését jelentette. Hallhattunk, láthattunk a magyar dalosok mellett német és szláv csoportokat is, ami örvendetes haladást jelent népzenei életünkben.

Először a törökbálinti Hagyományőrző Sváb Csoport állt a színpadon. Nem kértek minősítést, én sem teszem, de néhány jó tanáccsal szolgálnék részükre. Szépek a simuló hangok (diftongusok) dalaikban, de a dinamikát nem tűrik a népdalok (halkítás, erősítés), viszont az erőteljesebb hangzást igen. Reményt keltő volt megjelenésük, kedvesek, látszik, hogy szívből és szívesen vesznek részt a zenei életben. A vezető bízzon jobban a dalosokban, ne vezényeljen az előadás alkalmával.

[nggallery id=17]

Fotó: Ozsda Erika

Az ercsi Jorgováni Rác Kórus volt az első a minősülők közül. Kicsit bizonytalanul kezdték, de később stabilizálódtak. Kár, hogy ők is mappát használnak, minden bizonnyal képesek a dalok memorizálására. Nagy lenne az előrelépés abban az esetben, ha a csokor tematikailag vagy népzenei dialektikus szerint volna összeállítva.

A szlovák dalok érdekes színfoltot jelentenek, még akkor is, ha „áthallás”,, ,ill. „kölcsönhatás” tapasztalható.

Tárnokról jött a Hajtóka Egyesület szlovák dalokkal. Rájuk is jellemző, hogy nem eredeti dallamokat énekelnek, de ez nem baj. Kiejtésük szép, jókedvűek, vidámak. Látszik, hogy öröm számukra az együtt éneklés. A Csendes kis falucska Tárnok kezdetű dalt, himnuszuknak nevezték. Kedves a szöveg, szűkebb hazájuk szeretete hallatszik ki belőle, ám mégis azt javasoljuk, hogy minősítőre ne vigyék, mert itt az igazi népdalok kerülhetnek a mérleg serpenyőjébe.

Az érdi Rozmaring Kórus tagjai, igen jó hangúak, tisztán énekelnek. Ami ritka nagy érdem és a szakszerű hangképzés eredménye, hogy a női felső hangok is tiszták. Szép a kiejtésük, még a diftongusok (símulóhangok) is megmaradtak. A népdalok előadásnál nem kell halkítani, erősíteni, viszont fontos volna erőteljesebben énekelni. Ízléses, szép dalokkal érkeztek minden dicséretet megérdemelnek.

Napsugaras Ősz Ének és Tánccsoport, jó hangú, vidám énekesek. Mélyen kezdték dalaikat. Egy egész hanggal lehetett volna magasabban, mert így az alsó hangok hörgésbe mentek át. Sajnos, nem népdalokat énekeltek, erre egy kicsit jobban oda kell a jövőben figyelni. Megérdemlik a törődést, mert nagyszerű énekegyüttes válhat belőlük.

Az érdi Bukovinai Székely Népdalkört nem kell bemutatni. Színvonalas, fegyelmezett felállásuk, ruhájuk és nem utolsó sorban hangjuk önmagáért beszél. Dalaik szépek, eredetiségük megkérdőjelezhetetlen, előadásuk hiteles. Szólistáik gyakorlott, jó énekesek. Teljesítményük kimagasló volt.

A diósdi Hagyományőrző Klub énekesei, 12 hölggyel és 3 férfival dalolnak. Előbbiek erőteljesebbek, bár a felső hangokban gyakorolni kell még a könnyedebb „ráemelést”. A férfiak bizonytalankodnak. Vezénylés és mappa nem szükséges, hiszen a magyar népdalok szövege megtanulható, megfelelő gyakorlás esetén, vezénylés nélkül is énekelhető.

Keceli Népdalkör szép hanggal énekelnek, kicsit lehetne erőteljesebben és tempósabban énekelni a Hajnalodik… kezdetű éneket. Gyönyörű volt a szóló (Kimegyek a zöld erdőbe. A Nincsen nekem édesanyám kezdetű dal túlságosan mély, így nem volt fénye a hangzásnak. Kedvesek, szépek a ruhák, az éneklésben adódó apró hibák kiküszöbölésével, kitűnő eredményeket érhetnek el.

Az érdi Rosenbrücke dalkör tagjai szépen, tisztán énekelnek. Szintetizátorral kíséri őket vezetőjük, bár a hangszer ebben az esetben inkább csak a hangadást szolgálta. A német népdalokhoz nem is igazán stílusos, mégsem volt bántó, mert az összhatás jó volt. A dalok nem az ún. „Ungarndeutsch” népdalok közül valók, de remek hangzással, igényesen énekelték, a német kétszólamúság követelményeinek megfelelően.

Összességében az összejövetel az „Együtt élünk” jegyében, igen hatásos jó alkalom volt a különböző nemzetiségű dalosok találkozására. Ám tulajdonképpen, a zsűrinek az volt a gondja, hogy nem értette, miért „minősítés” az elnevezés, hiszen nem voltak kategóriák, nem volt tét. A különdíjat a minősítési fokozatok mellett lehetett volna talán pluszként kiadni.

A csoportok érdeklődők voltak, a műsor utáni szakvéleményeket figyelemmel hallgatták meg.