A KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek) központja egy épületben van a Szlovák Kultúrintézettel. A két intézmény között igen jó szomszédi viszony alakult ki. Így a rendezvényekről is helyzeti előnnyel értesültek a „lakótársak”.
A Szlovák Kultúrintézet igazgatója Milán Kurucz, akinek kulturális érzékenysége, diplomáciai készsége biztosította a működés sikerét. Amikor megkerestem azzal, hogy néhány kérdést szeretnék neki feltenni, örömmel vállalkozott rá.
G.M.: Több alkalommal volt lehetőségem arra, hogy intézetüket meglátogassam egy-egy rendezvény alkalmával. Mindig motoszkált bennem a kíváncsiság, miként került Kurucz úr ebbe a funkcióba és mióta.
M.K.: Az a helyzet, hogy ezt megelőzően, Pozsonyban, a külügyminisztériumban dolgoztam, politikai- diplomáciai munkakörben. Így, már gyakorlattal rendelkeztem, igaz nem annyira a kultúra területén, de a kapcsolatteremtésben annál inkább. Mivel a magyar nyelv ismeretére is szükség volt, rám esett a választás.
Nagyon megszerettem ezt a területet is, nagy meglepetés volt a számomra, hogy mennyi művésszel és a kultúra más területének képviselőivel ismerkedhettem meg. Mindezek alapján mondhatom, nagyon kellemes négy évet hagyhatok magam mögött.
G.M.: Melyek voltak az Ön számára a legfontosabb tevékenységi formák a kulturális kapcsolatokban?
M.K.: Nem is tudnám kiválasztani, mert az elején egy kicsit féltem is attól, hogy itt az irodalomtól kezdve, a zenén keresztül, mindennel kell foglalkozni. Én az egyetem bölcsészettudományi karán végeztem, de később a Közgazdaság-tudományi Egyetemen tanítottam, ezért azt hittem, mindattól távol állok, amelyekkel itt találkozom.
G.M. Valóban, rendkívül széles a paletta, mégis mi került Önhöz a legközelebb?
M.K.:végül is öröm volt a számomra, hogy nyitni kellett az irodalom, a zene, a képzőművészet irányába. Hiszen állandó jelleggel szerveztük a különböző rendezvényeket,
G.M.: A sokoldalúságot én is igazolhatom, hiszen annak idején tanúja voltam, amikor Jiři Menzel és Szabó István együtt ünnepelte a 70. születésnapját az Örökmozgó Filmszínházban, az Ön közreműködésével és jelenlétével. Ez egyben Hrabalnak egy olyan filmbemutatója volt, amelyet még eddig nem láthatott a magyar közönség. Hiszi-e igazgató úr, hogy az ehhez hasonló rendezvények segítenek a népek közötti barátságok és kapcsolatok kiépítésében?
M.K.: Néha az az embereknek a benyomása, hogy az országok közötti kapcsolatok mindenek előtt, a kormányok, a kormány tagok, a politikusok közötti kapcsolat, de én meg azt tudom mondani, hogy sokkal többrétűek ezek a kapcsolatok. Ha hagyjuk egy kicsit a gazdaságiakat, akkor előtérbe kerülnek a kulturális kapcsolatok, az önkormányzatok közötti kapcsolatok, a határokon átnyúló kapcsolatok, tehát nagyon sokrétűek, de ugyanígy lehetne beszélni a tudományos együttműködésekről. Nagyon fontos a szlovák-magyar kapcsolatokban, a tudósok közötti együttműködés. Vannak például a történészek között is jó kapcsolatok, esetleg vannak feltáratlan részek a történelemben, s mi ezt támogattuk, mert ez igen fontos. Aztán nagyon örültem, hogy sikerült támogatni a magyar és szlovák fiatalok közötti kapcsolatokat.
G.M.: Hallhatunk esetleg valami konkrétabbat is erről?
M.K.: Igen itt, a fiatal történészekről volt szó, és ennek egyik szép eredménye a Meghasadt múlt című könyv megjelenése, a magyar és szlovák történészek tanulmányaival. Nagyon intenzív és sikeres a kapcsolat és együttműködés a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatóhelyettesével, Kollai Istvánnal is. A fiatal íróknak ez egy igen jó perspektíva, nagyon szép jövő áll előttük.
G.M. Mégis ebből a színes palettából mi az, ami szíve csücske lett igazgató úrnak? Tudom, hogy nem akar rangsorolni, de én mégis szeretném tudni, mihez került legközelebb?
M.K.: Nem tudok ilyet mondani, mert szeretem a zenét, szeretem a képzőművészetet is, és ahhoz viszonyítva, hogy én közgazdaság-tudományi területen dolgoztam egész életemen át, közel állok a társadalomtudományokhoz is. Ami a számomra a legkellemesebb volt ebben a munkában, az hogy sok kapcsolat alakult ki a művészek között, pl. a zenészek között, a képzőművészek között, a tudományágak között. Nem voltak a különböző ágak izolálva. Megpróbáltuk pl., a szlovák-magyar koprodukciós filmeket bemutatni az ’50-es évektől kezdve, amikor Mikszáthnak a Szent Péter esernyője c. regénye alapján készült az első közös film. Azután jöttek sorban azok a szlovák filmek amelyekben magyar színészek játszottak és magyar filmek, amelyekben fordítva volt. Ezeket mind játszották az Örökmozgóban, s ilyenkor találkozott a közönség a színészekkel, rendezőkkel stb. Nagyon sikeres volt, amikor a Ladislav Ballek regényéből készült „A Hentessegéd” c. filmet mutatták be, Koncz Gábor és Pécsi Ildikó főszereplésével. Sajnos Koncz Gábor nem tudott eljönni a bemutatóra, de Pécsi Ildikó kedves volt, és nagyon megható volt, amikor a Zoro Zahon rendezővel találkoztak. És hát nem régen volt alkalmunk bemutatni a Báthory című filmet, amelyet azonban már bővebb koprodukciós partnerrel forgattak, de ebben is volt szlovák-magyar történelmi kapcsolat. Ezek voltak az igazán pozitív élmények. Számtalan irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényünk is volt.
G.M.: Emlékszem, Eugen Suchon 100 éves születési évfordulóján volt egy gyönyörű hangverseny, a Szlovák Nagykövetségen az Önök szervezésében. (Nem beszélve az utána feltálalt szlovák kulináris élményekről. G.M.). A napokban pedig a pozsonyi Női Kamarazenekar hangversenyében gyönyörködhetett a közönség.
M.K.: Igen, ezek nagyon sikeresek voltak. Mint ahogy az a nagyon tehetséges magyar zongorista kislány is, Gyöpös Krisztina, aki a bécsi Zeneakadémia növendéke, szólistaként játszott a zenekarban. Még a tanárnője, Jóo Imola is elkísérte ide a hangversenyre.
G.M.: Egy alkalommal meghívást kaptunk egy előadással egybekötött, hangszerkiállításra. A fujara (nálunk furulya) minden fajtájából láthattunk itt remek elrendezésben, és Edita Bugalova asszonytól, a pozsonyi Zenei Múzeum igazgatójától hallottunk kitűnő szakmai tájékoztatást a hangszer kifejező akusztikai sajátosságairól, és a népi iparművészet megjelenítési lehetőségeiről. Volt-e hasonló kiállítás a folklórhoz kapcsolódva?
M.K.: Az valóban az egyik legnagyobb legkomplexebb és legsikeresebb kiállításunk volt. Ehhez hasonló volumenű volt egy cigányok népművészetét bemutató rendezvényünk. Azt tudni kell, hogy nálunk a Szlovák Nemzeti Múzeum keretében néhány kisebbségi múzeum működik, ahol fontos etnográfiai aspektusaiban van a német, a magyar kultúra múzeuma, Túrócszentmártonban pedig a romáké. Voltak itt ottani zenekarok a megnyitón. Ezen kívül bemutattunk itt néhányszor szlovák népzenekarokat, együtteseket, de biztos, hogy a népzene nem kapott annyi helyet, mint a klasszikus zene. Bizonyos szempontból ez érthető is, de biztos, hogy lehetne még jobban képviselni a szlovák népi kultúrát, a népzenén, néptáncon, keresztül is, hogy nagyobb helyet kapjon ez a terület.
G.M.: Sajnos, bizonyos fokú visszaesést én is tapasztaltam pl. a magyarországi szlovák népi együttesek területén, és Szlovákiában is szomorúan láttam a híres vychodnai folklórfesztiválok színhelyének a pusztulását.
De szeretném megkérdezni, hogy alakult a 13 ország – EUNIC ( European Union National Institutes for Culture) – kulturális kapcsolata, egymás segítése?
M.K.:A Szlovák Kultúrintézet az alapítókhoz tartozik, és ami szimpatikus ebben a kezdeményezésben, hogy arra törekszünk, hogy együttesen mutassuk be, egyetértésben az európai vagy a résztvevők szakmai kultúráját. Ennek egyik nagyon fontos eseménye volt Pécsen az Európa kulturális Fővárosa rendezvények keretében, hogy modern zenét mutattunk be, inkább ami a fiataloknak is tetszik, a 13 országból a zeneszerzőkkel és előadókkal, azt hiszem, meg tudtuk mutatni a világ sokszínűségét. Ennek a programnak az a lényege, hogy a résztvevő országokból fiatal zenészek, énekesek működnek közre, és egységes zenét mutatnak be. Többféle műfajt is sikerült bemutatni, volt dzsessz, volt klasszikus zene, de volt populárisabb zene is.
G.M. Én itt csupa-csupa jót, pozitívumot hallottam. Ha visszatekintünk a kezdetekhez, milyen nehézségeket tapasztalt igazgató úr a Szlovák kulturális Intézet működésében.
M.K.: Sokszor jönnek szlovák programok utaztatásával, pénzügyi segítésével, amiben nem mindig tudunk egyformán részt venni, de azt, hogy meghívnak szlovák zenészeket, művészeket, ez is egy pozitívum, mert nagyon sok kapcsolat jött létre a zenészek, egyéb művészek szervezők és rendezők között. És mi támogatjuk ezeket a kapcsolatokat, de hát nem mindig tudjuk, mert a mi büdzsénk is véges.
G.M. Ez nagyon örvendetes, hogy semmi negatívumot nem hallottam, bár ha lenne, az is fontos volna, hogy azokat feltárjuk, de ha nincs, az igen jó. Akkor hagy kérdezzem meg, milyen tervei vannak az intézetnek a továbbiakban?
M.K.. Egy távozó igazgatótól ez most nehéz kérdés, ezt az utódomtól kellene megkérdezni, mert az én 4 évem lejárt, s most átadom a helyemet. De egészen biztos vagyok benne, hogy azok a fő irányok, amelyek már beágyazódtak itt, hasonló módon, sokrétűen és pozitívan folynak tovább. Mint pl. a Visegrádi Négyekkel való együttműködés, tehát ahol támogatni tudjuk a szlovák művészetek részvételét, valamint a magyar művészek szervezését. Lesznek egyéni elképzelések is, de biztos vagyok abban, hogy a cél továbbra is az, hogy megmutassuk a szlovák kultúra sokszínűségét.
Egészen biztos, hogy benne lesz a továbbiakban – amit még nem említettem az eddigiekben -, hogy mi összeillesztjük a kultúrát és az idegenforgalmat. Volt már egypár nagyon sikeres rendezvényünk,
Városokat mutattunk be, mint pl. Selmecbányát és a szlovákiai királyvárosokat, Késmárkot, Lőcsét, Bártfát stb.
G.M.: Ez hogy történt? Itt volt egy vetítés és előadás vagy kirándulás formájában?
M.K.: Nem, a városok maguk mutatkoztak be, rendeztek egy kiállítást, hoztak magukkal népzenészeket is. Ezt biztos, hogy tovább folytatjuk, itt van az épületben a Szlovák Idegenforgalmi Hivatalnak a munkatársa, akivel együttműködve, a fő törekvés biztos hogy továbbra is az lesz, hogy a szlovák kultúrát komplexen mutassuk be. A cél az, hogy a magyar közönség eljöjjön Szlovákiába és megismerjen bennünket.
G.M.:Mindezek után, hagy tegyen fel a kérdést, nem a Magyarországi Szlovák Kultúrintézet igazgatójának, hanem a posztból távozó Milán Kurucznak, hogyan tovább?
M.K.: Visszamegyek a külügyminisztériumba, ott fogok tevékenykedni. De van egy olyan tervem is a hobbim szerint, ami eredeti foglalkozásom volt, a pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok karán fogok tanítani. Meg írok, de a szlovák-magyar kapcsolatok fejlődésének szolgálatában állok továbbra is.
G.M.: A tanításban mi lesz az új, ami átkerülhet az elmúlt négy évből?
M.K.: Azokat a tapasztalatokat, amelyekhez hozzáfértem, a diákoknak át fogom adni, mert az nagyon érdekes tapasztalat, amit a politikai és a kulturális területen szereztem.
G.M.: Efelől nincs kétségem, de azért most már így kicsit utólag, a kettő közül melyik volt a kellemesebb?
M.K.: Nem tudok rá igazán jó választ adni, mert a politikai diplomáciának is vannak kellemes részei, de biztos, hogy a kulturális diplomáciának nagyon sok érdekes oldala nekem sokat jelentett, és az is biztos, hogy nagyon sokat lehet tenni ezekkel a tapasztalatokkal. Egyformán fontos a követségi politikai és gazdasági, valamint a kulturális diplomácia. És ennek a kettőnek az összefonódásával lehet a legtöbbet tenni a két ország jó kapcsolatának érdekében.
G.M. Amikor megköszönöm igazgató úrnak az interjút, akkor engedje meg, hogy szerénytelenül megköszönjem azt a 4 évet is, amelyben annyi szép kulturális élményben részesített bennünket az Ön által vezetett intézet.
Jó egészséget és további sikereket kívánok Önnek további munkájához.
Dr. Gerzanics Magdolna
