Aki szokott böngészni weblapomon, az láthatta, hogy utakat szervezek Kárpátaljára. Teszem ezt azért, mert némely határainkon túl élő magyarok életéről, néha még a vízcsapból is folyik a tudósítás, a kárpátaljai magyarokról azonban semmi vagy alig-alig valami. Ezt nem érzem igazságosnak, hiszen ők a fennálló szigorú határok miatt, meglehetősen izolálva élnek. Munkájuk főként a jól megszervezett “falusi turizmus”-sal kapcsolatos tevékenységből adódik. Ennek érdekében a kihelyezett gazdasági főiskolákon és tanfolyamokon szereztek képzést. Átalakították lakásaikat, hiszen még a régi rendszerből adódóan az olcsó építőanyagnak köszönhetően, valamint az akkori rongyrázó rendeleteknek eleget téve, általában nagyobb házakban laknak, mint amennyit a család létszáma megkívánna.

Bár az utóbbi években fellendülőben volt a vendégek érkezése, ám a gazdasági válság itt is érezteti hatását, most ismét csökkenést mutat a csoportos látogatók száma.

Nos, ez ellen szeretnék én tenni valamit. Eddig kétféle utat szerveztem, ám a gazdag és szép élmények miatt, akik már jártak ott, mind visszavágynak, így “kénytelen leszek” egy harmadik programot is összeállítani. Az elsőben az általam alapvetően fontos látnivalókat mutatjuk be, mindig Magyarországgal kezdve. Ezúttal Tákossal, a “Mezitlábas Notre Dame”-mal kezdjük. A határon túl elmegyünk Szolyvára, a “málenki robot”-ról elhíresült emlékparkhoz, onnan – mesébe illő tájakon keresztül – a Vereckei-hágóhoz, a Feszty Árpád által megfestett Kárpátok eredetijéhez, a munkácsi várhoz, Bartók emlékekhez stb. Különlegesség a Szinevéri-tó, amely egyedülálló természetvédelmi területen fekszik. A térség fővárosában, Ungváron a híres várat, skanzent, dómot stb.-t látjuk. (Nem teljes a felsorolás az 5 napos programról.)

A második összeállításban, a magyarországi Csaroda után, Kárpátalján különleges fatemplomokat, rotundákat,  dámszarvasokkal telepített vadrezervátumot, várakat, várkastélyokat látogatunk. Nem beszélve arról a beregi szőttes és egyéb kézimunkákat tartalmazó múzeumról és iskoláról, amely őrzi a táj különlegességét, alkalmat adva arra,hogy a vendég értéket és ne talmi dolgokat vigyen haza ajándékképpen. Természetesen nem marad ki a magyarság központi városa Beregszász bemutatása sem. Ezt a kirándulást 5. napon, Kassán szoktuk befejezni, hiszen Kárpátalja területén lépten-nyomon a Rákóczi- féle szabadságharc emlékeit találjuk, ezért méltó befejezése e sorozatnak a kassai Szent Erzsébet Dóm kriptájában való tisztelgés, a Nagy Fejedelem sírjánál.

Szomorúan kell elmondanom azonban, hogy ezúttal nem nyújtott örömöt ez a városlátogatás, az elmúlt év szép emlékeivel szemben. Csoportunk – mint magyar csoport – gyűlöletet, udvariatlanságot tapasztalt. Pl. Rákóczi rodostói háza másolatának megkísérelt látogatásnál, odarohantak a kapuhoz és gyorsan bezárták az orrunk előtt. Ott álltunk megalázva “Frantisek II.Rákóczi” táblája előtt…

Az elmúlt évben egy kedves szlovák barátunk közbenjárására a Márai-emlékház felújítását is későbbre halasztották fél nappal, hogy mi még megnézhessük azt. De az tavaly volt. Mi történt azóta, hogy ma ilyen gyűlölet vesz körül bennünket? És mi érdeklődő kisemberek mit tehetünk bármiről is?

Visszatérve a kárpátaljai utakhoz még meggondolom, hogy a II. program befejező napját hová tegyük. De folyamatban van a III. összeállítás is. Ebben segítségemre van Berghauer Sándor, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola fiatal tanára, aki helyi idegenvezetőként mindig, minden csoportnak megnyeri a szívét és szeretetét, óriási tudásával, humorával és empátiájával.

És akkor még nem írtam a legfontosabbról, a szépségek mellett, bepillanthatunk a kedves, vendégszerető, tisztalelkű vendéglátók életébe, küzdelmeibe, anélkül, hogy ezzel terhelnének bennünket. Nyíltszívűek, hálásak az irántuk tanúsított érdeklődésért, figyelemért. Minden alkalommal igyekszem szellemi élményt is biztosítani az útitársaknak. Általában dr.Vári Fábián László, a többszörösen kitüntetett író, költő, és számunkra nem utolsó sorban ma Kárpátalja csaknem egyedüli népdalgyűjtője az, aki mindig tud nekünk valami újat, szépet vagy tanulságosat nyújtani. A vele való beszélgetés élmény és új, még annak is, aki már többször hallotta őt.

Mivel helyzeti előnyben vagyok, többször vittem énekes csoportokat, mint ezúttal is (aug. 3-7.).Budaörsről jöttek a Piros Rózsa Dalkör tagjai, Berente Imréné vezetésével, valamint Isaszegről a Nyugdíjas Népdalcsoport, Nagy Jánosné irányításával, akiket elkísért a Művelődési Ház igazgatónője, Verseczkiné Sziki Éva is. Azt nem lehet leírni, milyen  színvonalas műsorral szórakoztatják az énekesek a helyi lakosokat, de nem különben a szállásadók lelkes gyermekeinek magyar néptáncot bemutató együttese is, a vendégek gyönyörködtetésére. A kölcsönösség, az együttműködés megnyilvánulásai ezek, amelyek nem az elidegenedés irányába visznek bennünket, hanem a szeretet, a megértés felé.

Mezőgecse a falu, amely helyet adott csoportunknak, egy 1.000 fős magyar település. Mester András polgármester, aki történész szakot végzett a magyar főiskolán, állt a falu élére és fogja össze a falusi turizmus szálait is. Munkája nem könnyű, minden leleményességére szükség van, hogy Mezőgecse gyökereivel együtt fennmaradjon. Falunapokat szerveznek, lekvárfőző- és böllérversenyeknek adnak otthont, miközben a mezővári művészeti zeneiskola helyi részlegét is működtetik. De azon is kell törnie a fejét a polgármester úrnak, hogy miből tudják a művelődési ház, ill. a községháza megrongálódott tetejét helyreállítani. 

Kérem, nézzék meg képeinket, amelyet a honlapomon, a “Kétszer öt nap Kárpátalján” című felhívásunkban láthatnak. Ezúttal szeretném jelezni, hogy népdalos csoportjainknak a szép látnivalókon kívül, ez is egy lehetőség a szereplésre és arra, hogy bepillantsanak azoknak a magyaroknak a kultúrájába, sorsába, akiket a történelem szeszélye elszakított tőlünk.