Mi itt Magyarkanizsán hisszük és valljuk, hogy egy nemzet hagyománya, kultúrája ‘életfájának’ szellemi gyökerét jelenti, és ez a fa csak a gyökereivel győzheti le az idők viharait. Minden nem zet számára fontos az önazonossága és identitása, a kulturális önmegtartás pedig olyan jog és lehetőség, amely minden közösséget megillet.”

(részlet Nyilas Mihály, magyarkanizsai polgármester, a Fesztivál Szervezőbizottságának tiszteletbeli elnökének megnyitójából)

Viharverte, széljárta táj ez a mi vidékünk, a Tisza mente: a népek országútja. Számát sem tudni, hányféle náció vándorolt itt végig a homályba vesző évezredek során északról dél felé vagy délről északra…” – mondta dr.Szöllősy Vágó László megnyitójában, amelyben bepillantást nyújtott Magyarkanizsa történelmébe.

Amikor megkaptam a megtisztelő invitálást a Vajdaság legnagyobb népzenei ünnepére, a Durindóra, azon gondolkoztam, vajon mit jelent ez a szó, biztosan összefüggésben van az ünneppel, a népzenei összejövetellel, amelyre elindultam.

Dr. Szőllősy Vágó László és dr. Gerzanics Magdolna Magyarkanizsán, a 2012-es Durindón

Dr. Szőllősy Vágó Lászlót, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét kérdeztem meg, mert biztos voltam abban, hogy nála kompetensebb emberhez nem fordulhatok, hiszen egész életét a tájegység kutatásának, a hagyományok megtartásának és továbbadásának szentelte, kedves feleségével együtt, aki sajnos, immár elment tőlünk…

Szöllősy úr azt a választ adta, hogy ez kizárólag a környéken használatos szó, amely a mulatós összejöveteleket, a házi zenés, táncos vidámságot jelenti.

A hatalmas rendezvényt 36. alkalommal szervezik a fáradhatatlan, elkötelezett, emberek.

És jönnek, jönnek a csoportok, szólisták a megmérettetésre, a versenyre, hogy tanuljanak, fejlődjenek, hogy találkozzanak társaikkal, a térség többi énekesével, zenészével.

Ezen felül, felbecsülhetetlen értéket jelent az a törekvés, hogy a múlt – közös múltunk – értékeit megmentik és továbbadják az ifjúságnak. Ebben nagy tisztelettel kell megemlékezni Bodor Anikóról, aki az életét tette fel a legnagyobb szakmai alázattal arra, hogy a Délvidék népdalait, népzenéjét összegyűjtse, rögzítse, hagyományozza az utókorra. Állandó kapcsolata volt a csoportokkal is, munkája ma még érzékelhető, reméljük, hogy az a mag, amelyet elhintett, kivirul és továbbél a fiatalokban a jövőben is.

De térjünk rá a szereplések értékelésére, mivel e sorok írójának a feladata volt, kiválasztani a jó csoportok, illetve a szólisták közül azt a nyolcat, amely majd november 17-én, a Csepeli Munkásotthonban képviselheti térségüket, a Vass Lajos Népzenei Szövetség Kárpát-medencei Döntőjén.

A két napig tartó versenyen különféle színvonalú műsorok kerültek színpadra, amelyeken érezhető volt a kellő segítség hiánya. Igen, de!!!Amikor megdöbbenve láttam, hallottam, hogy egy csoportot, szintetizátorral, a jól beépített, fölerősített elektronikus dobbal és fuvolával kísérnek, ráadásul a Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve stb. műdalt énekelték hamisan, elöntött a kétségbeesés; szabad ezt?

De a mellettem ülő, helybéli kolléganő, lecsitított;

  • Ezek szórványban élnek – mondta Kisimre Szerda Anna -, már elfelejtettek magyarul, most tanulnak ‘vissza’, erre is jó, hogy megalakult a csoport. Így kezdik érezni, hogy ők összetartoznak, össze, mert magyarul énekelnek. –

Természetesen, ezelőtt az érv előtt, a néha talán kicsit sznob zsűrilétem, mélyen meghajolt…

De nézzük csak, kik kerültek arra a listára, amellyel lehetőséget kaptak, a novemberi Vass Lajos Népzenei Szövetség Döntőjén való részvételre.

Csantavérről érkezett a Mendicus Művészeti Központ tamburazenekara, dunántúli dalokkal. Egy tekerő, négy tambura, egy tamubrica és egy bőgő nyújtotta a különleges muzsikát. A zenekar felállása és játéka, a hangzás, az egy térségben lakók együttélésének, kölcsönhatásának is szép példája volt. Művészeti vezetőjük Vörös Róbert.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Óbecséről, a Dúdoló Énekcsoporttal.

14 fiatal női énekes, egységes, gyönyörű tiszta hangzásban dalolt.

Megjelenésük is méltó volt énekükhöz. Vezetőjük, Kisimre Szerda Anna. A Tisza mente dalait hozzák a Döntőre.

A Vadvirág Hagyományápoló Kör Asszonykórusa Adáról jött. Vezetőjük Csonka Katalin, szakmai segítőjük Szabó Gabriella. A csoport rendkívül tisztán, a népdalnak megfelelő erőteljes szép hangzásban énekelt. Az összeállítás mintaszerű volt, mind tematikailag, mind a változatosság szempontjainak eleget téve.

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ topolyai Kaláris Asszonykórusa, egységes, kristálytiszta előadásban énekelt betyárnótákat.

Noha női hanggal nem mindig sikerül ezt a műfajt hitelesen közvetíteni, a Kaláris kivétel volt. Őket is Kisimre Szerda Anna irányítja, igazán sikeresen. 

Muzslyáról érkezett Lele József, aki autentikus citerásként, egyedül képviseli a különleges, bánsági, ú.n. „sánta dűvös” citerázást. Katonadalokkal rukkolt elő, meggyőzően. 

Ugyancsak Muzslyáról jött az a Pengető Citerazenekar, amely viszi tovább Lele József különleges játékát, hiszen a csoportot a nagyszerű citerás tanítja. A kitűnő előadásnak kedves bája volt, hogy az egyik fiúcska még kristálytiszta szopránban, a másik pedig a mutáláson túleső kamasz hangján szólalt meg. Miért kellene aggódnunk, ha ilyen remek fiatalok biztosítják a jövő népzenéjét?

Muzslya kitett magáért, mert citerazenekara és vegyes (női, férfi) énekcsoportja is bemutatkozott. A Kodály által gyűjtött katonadalokat, kivételesen szép előadásban hallhattuk. Vezetőjük Rontó Márta.

Bácsfeketehegyről érkezett a Csalogány Tamburazenekar. Tisza menti népdalokat játszottak. Művészeti vezetőjük Kósa Attila és Fekete Tamás. A csoport még látványban is remekelt, mert a 12 feketébe öltözött férfi félkörbe vett egy gyönyörű, jó hangú, piros-fekete ruhás kislányt. A hangzás izgalmasan érdekes volt, mert 5 tambura, 6 tamburica mellett, nagyszerű aláfestést adott a bőgő. Ilyen hangzás a délvidéken gyakran, másutt azonban ritkán hallható.

Hála Istennek, a több, mint száz produkcióból sok jót hallhatott, láthatott a zsűri.

A rendezvény harmadik napján – vasárnap –, a XLIX. Gyöngyösbokréta bemutatóival zárult a nagyszabású vigasság. Öröm volt látni, hogy már szombaton, a zsűri tanácskozása alatt, az udvaron táncoltak, énekeltek, beszélgettek a részvevők. És ebben nem „csupán” ez volt a jó, hanem az a tény, hogy az emberek törődtek egymással, figyeltek társaikra. Lehet, hogy patetikusnak hangzik, de érezni lehetett, hogy szeretet járja át a légkört.

A népművészeti és kézműves vásár, már csak ráadás volt az összejövetelen, amelyen az üvegfestéstől, a cserépedényen és a textíliákon keresztül ismerkedhetett a közönség az ügyes kezek munkáival. Ajándék volt az a kis füzet is, amelyben közel kerülhettünk Polák Margit hímzéseihez, sok-sok ötletet sugallva az ízléses és stílusos fellépő ruhák elkészítéséhez.

Köszönet mindazoknak, akik közreműködtek ennek a három napnak a létrejöttében, akár anyagilag, akár pedig úgy, hogy áldozatos munkájukkal segítették a megvalósulást.

Álljon itt – a teljesség igénye nélkül – DR. SZŐLLŐSY VÁGÓ LÁSZLÓ (nem tévedés a csupa nagybetű!), Arancsity Angéla, Juhász Gyula, Sutus Áron, Tóth Ágnes neve.

A szakbizottság tagjai voltak: dr. Bárkányi Ildikó, Borsi Ferenc, dr. Gerzanics Magdolna, Kisimre Szerda Anna, Kiss Zsélykó, Kovács Henrik, Németh István, Raj Rozália, Rind Melitta, Rontó Márta, Salamon Beáta, Szabó Kocsis Zsuzsanna, Vakler Anna.

Kodály Zoltán azt mondta: „ha egy ember énekel, az jó, ha kettő, az még jobb, de ha sokan énekelnek együtt, az maga a harmónia.” Hát Magyarkanizsán létrejött a HARMÓNIA!