A Hévízgyörki Hagyományőrző Egyesület szervezésében

Régmúlt idők disznótorának felelevenítése” zajlott, 2013. október 19-én

Szűcs Imrénének, az egyesület elnök-asszonyának az az ötlete támadt, hogy örökítsék meg a hagyományos falusi munkákkal, de egyben az emberi élettel kapcsolatos szokásokat, hiszen a fiatalok ezeket már nem ismerik, ne merüljenek a feledés homályába. Javaslatára, az egyesület tagjainak beleegyezésével, szervezték meg otthonában a sorban az elsőt, azaz a disznóvágást.

***

Emlékeimet felidézve, – írja Szűcs Imréné – , amikor mi gyerekek voltunk nagy izgalommal készültünk a disznóölésre. Már az előtte való napokban előkészítettük a fateknőket, bödönöket valamint az összes kelléket, ami a nagy művelethez szükséges volt. Előzőleg megpirítottuk a zsemlekockát, ami a hurka készítéséhez szükséges, a húslevessel való fellazítás után. Meghámoztuk a hagymát, fokhagymát, kiválogattuk a rizst, ami abban az időben igencsak „szemetes” volt.

Természetesen más előkészületek is voltak. Nagyszüleim és szüleim meghívták a rokonságot és barátaikat, a vasút túloldalán lévő pincéből elhozták a pálinkát és a bort, (ami legalább olyan fontos eleme a disznóvágásnak, mint a zsemlekocka). Összekészítették a pörköléshez a szalmát. Mi gyerekek nem sokat aludtunk, nagy izgalommal vártuk a disznóölést.

Végre valahára felvirradt a reggel, megérkezett a böllér, a rokonság és a barátok. Megtöltöttük a bográcsokat vízzel, ami a malac mosásához, valamint az „abálé”-hez kellett. Ebben főzik meg a belsőségeket, amit azután a hurkába, disznósajtba töltenek. De mielőtt a disznóvágás elkezdődött volna a felnőttek „bemelegítés” céljából megitták a jó házipálinkát és a tűzhelyen – a nap további részére- melegedett a fűszeres, cukros bor. Ha nagyon hideg volt, mi gyerekek is kaptunk belőle, hogy ne fázzunk. Nekünk is megvolt a feladatunk, hordtuk a gémeskútról a vizet, és rendben tartottuk az udvart.

Megkezdődött a nagy esemény, az erősebb férfiak lefogták a disznót, és a böllér a megfelelő helyen megszúrta. Fontos volt a vér felfogása, ami a jelenlévők reggelijének alapanyaga lett. Természetesen, a korai „bemelegítés” után, a munkakezdetét követően, egy újabb baráti borkóstolás következett. Persze így nem egyszer előfordult, hogy az előzőleg megszúrt malac az udvarban sétált, ebben az esetben újra kellett szúrást ismételni. Ezek után beterítették a malacot szalmával és meggyújtották, hogy leégjen róla a szőr, majd előkerültek a gyökérkefék, kaparókések és a víz. A disznót addig mosták, sikálták, amíg tökéletesen tiszta nem lett. Mi gyerekek alig vártuk, hogy a szép pirosra pörzsölt füléből, farkából egy-egy darabkát kapjunk, majd azt jóízűen megettük. A konyhában az asszonyok közben megsütötték a finom hagymás vért, a résztvevők reggelijéhez.

Az udvaron megkezdődött a disznó szétszedése, fontos eleme volt, hogy a háziasszony a kisteknővel ott álljon a disznó felvágásakor, hogy annak belső részeit azonnal feldolgozhassák. A bél szétszedésénél, mint gyerekek, mi is feladatot kaptunk, fognunk kellett, hogy a „fodor” részt – ami összefogja, a beleket- le tudják szedni. Amikor szétszedték a belsőségeket, egy része az abálébe került (az Alföld egyes részein, „abárolás”-nak nevezik G.M.), amiből később a hurka készült. Ezek után egy asszony a beleket kezdte mosni, ebben nekünk gyerekeknek, szintén részt kellett vennünk, de ezt nem szerettük. Nagyon sok vizet kellett elhasználni ahhoz, hogy a belek ki legyenek ürítve és utána kezdődhetett az igazi mosás, ami nagyon sokáig tartott. De előtte még méretre vagdostuk a beleket. Az után, hogy a bél gyönyörű tiszta lett a vékonybelet meg kellett slajmolnunk, ami annyit jelentett, hogy a kés fokával le kellett kaparni róla a nyálkás részt, ekkor kaptuk csak meg azt a tisztaságú belet, amibe később a kolbászt is töltöttük.

Közben a férfiak egy kis pálinkázás és borozgatás után nekifogtak a disznó feldarabolásához. Egy része az abálébe került, a combokat, csülköket, oldalast, szalonnákat a böllér megformálta, hogyha füstölésre kerül sor, azoknak szép „alakjuk” legyen. Közben a kisebb húsdarabokból a háziasszony már odarakta a tűzhelyre a finom déli pecsenyét, amilyen finomat csak disznóvágáskor lehet enni, mert csak friss húsból az igazi. A böllér – aki irányítja, az egész disznóölést- , összekészíti a később kisütésre kerülő zsiradékokat. A formázásnál lekerülő húsdarabokat ledarálják, majd befűszerezik és megtöltik kolbásznak. Miközben főtt az abálében a hurkának és a disznósajtnak való alapanyag, a belsőségek, odateszik a rizst is főni. Amikor megfőttek a finomságok kihűtik, míg mi gyerekek rávetettük magunkat a főtt, húsokra, aminek sokszor gyomorrontás lett a vége és természetesen a vacsorából már enni sem tudtunk.

Míg hűlt a hús, addig a rizs is elkészült. A húsok közül kiválogatták a disznósajtnak valót, összevagdosták, megfűszerezték és beletöltötték a disznóbendőbe.

A többi főtt húst megdarálták, összekeverték a rizzsel és fűszerezték, ebből készült a hurka. A fűszerezést elsősorban a háziasszonnyal kóstoltatták meg, és ha nem hiányzott belőle semmi, akkor kezdődhetett a hurkatöltés. Előkerült a „gyomorral toló” hurkatöltő, ami meglehetősen kifárasztotta a böllért. Miután

megtöltötték a hurkát, a füstölésre félretett húsokat, szalonnákat egy teknőbe lesózták, ennek legalább 2 hétig kellett állnia a páclében, de minden nap forgatni, locsolgatni kellett. Miközben ez a munka folyt, az asszonyok főzték a finom húslevest (ilyen finom húslevest is csak disznótorban lehet enni). Az elsőként megtöltött kolbász, és hurkakarikákat is betették a sütőbe sülni, ha eljön, a vacsora ideje minden készen legyen.

Megemlíteném azért, hogy már a a disznóvágás alatt, elég sűrűn „kóstolgatták” a vendégek a pálinkát, bort ennek következménye pedig: a hangulat késő délutánra meglehetősen kedélyes lett. Vicceket meséltek, régi dolgokat elevenítettek fel amit mi gyerekek nagyon szívesen hallgattunk. Vacsora után az „öregek” dalra fakadtak, ami olykor éjfélig is eltartott

Másnap édesanyám elkezdte szétválogatni és szétküldeni a csomagokat, amelyek tartalma egy kis „kóstoló” volt, az előző nap nálunk dolgozók részére. Majd kisütötték a félre tett zsiradékot, amiből finom tepertő és zsír lett. Estefelé elvitték a csomagokat és megbeszélték, hogy legközelebb kinél, mikor lesz disznóvágás (ahol kezdődik megint minden elölről).

Így éltek akkoriban a családok. Friss húst csak disznóvágáskor ettek, mert nem volt hűtőszekrény, hogy lefagyasszák.

Én úgy gondolom, hogy abban a korban nagyobb volt a baráti, rokoni összetartás, mert ezek a szokások összehozták az embereket.

Ilyen szokás volt még a kukoricatörés, fosztás, tollfosztás is, amit a későbbiekben szeretnénk feleleveníteni, és megörökíteni.

Visszatérve a mai nap eseményeire, hagyományőrző tagjaink Matus Ferenc –a böllér- irányítása alapján megpróbáltuk a régmúlt idők disznóvágását a régi hagyományok alapján lebonyolítani. Dicséret illeti idősebb, fiatalabb tagjainkat közreműködésükért, nagyon élvezték a közösségben eltöltött munkavégzést. Mikor vége lett, megkérdezték vajon jövő héten is lesz e ilyen disznóvágás?

Itt kell megjegyeznem, hogy tagjaink olyan lelkesen álltak az eseményhez, hogy szinte mindenki hozzájárult valamilyen adománnyal, pénzzel, kellékekkel, ami a disznóvágáshoz szükséges volt. Köszönet nekik.”

Tisztelettel:

Szűcs Imréné, a Hagyományőrző Egyesület elnöke”

***

Mivel e nagyszerű kezdeményezés vendége lehettem, örömmel és szívesen adom közre Szűcs Imréné, mindenki „Angyélkája” írását és kezdeményezését, hiszen minden érték, ami újra összehozza az embereket, ami egymásról és a szeretetről szól.

10 éves fennállásukban, 5 éve vannak együtt a fiatal táncosokkal, amit a disznóvágási események után, együtt ünnepeltek egy nagyszerű disznótorral, a művelődési házban. Öröm volt látni, mennyi tisztelettel forgatják meg a jelenlévők – korosztálytól függetlenül – egymást. Az együtt töltött évek eseményeit – Kovácsné Toldi Ildikó -, a táncosok irányítója, filmvetítéssel elevenítette föl.

Az ének, a tánc összetartó erő a falusi közösségekben, az a fontos, hogy fennmaradjon. Meg az is, hogy újra feléledjenek ezek az alkalmak, ahol tovább vihetők a régi, egymásra figyelő, egymást becsülő események.

A képeket Kovácsné Toldi Ildikó készítette.

Közreadta Dr.Gerzanics Magdolna

www.gerzanics.hu

2013. Hagyomány ő 5 év F. 483(1) 2013. Hagyomány ő 5 év F. 213(1) 2013. Hagyomány ő 5 év F. 189(1) 2013. Hagyomány ő 5 év F. 116(1)