A Vass Lajos Népzenei Szövetség X. Kárpát-medencei Döntője

Vannak vidékek, pedig csak védett

ahol az ének helyen az ének

kiment a szokásból valahol mélyen

ha van is élet szunnyad a lélek

azt hihetnétek legjobban féltett

mindenki gyászol gyönge csücskében…”

(Kányádi Sándor:Vannak vidékek)

Akik összejöttek a Vass Lajos Népzenei Szövetség X. Kárpát-medencei Döntőjére, azoknak is a lelkük legmélyén az ének, de hála Istennek, nem szunnyad, hanem él és szebbé teszi önmaguk és mások életét.

Vass Lajos halálának évfordulója, november 6-án van, ezért a kétéves ciklusainkat mindig ennek a dátumnak a közelében zárjuk. Népdallal, népzenével emlékezünk névadónkra, aki először énekeltette meg az országot. Szeretnénk méltóan őrizni szellemét, és mozgalmunkat minél szélesebbé tenni, amiből persze, nem hagyhatjuk ki az önhibájukon kívül rekedt magyarokat sem. Tehát, munkánk határainkon átível, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy együtt őrizhessük régi kincseinket, sőt, tanulhassunk egymástól, és kölcsönösen adjuk is át, a jövő nemzedéknek.

A kétéves időszakok első évében mindig az elődöntők zajlanak, a másodikban a közép-, majd ennek megfelelően, novemberben a döntő, amelyen három fokozatot rendszeresítettünk, a kétéves tanulásnak, gyakorlásnak az eredményessége szerint.

A legmagasabb elismerés a Vass Lajos Nagydíj, amelyből 30 db osztható ki, a jók közül is a legjobbaknak.

Így volt ez most is, november 8-án. Ezt az eseményt mindig izgalmas várakozás és munka előzi meg, de ebben az esztendőben vegyes érzelmekkel néztünk a rendezvény elébe, mert a Szövetség nagyon szegény volt. Vártuk a sok szép élményt, mint ahogy a résztvevők is, de szinte mindvégig bizonytalan volt, hogy kapunk-e valahonnan annyi pénzt, hogy a terembért kifizethessük. És itt meg kell állni, mert az utolsó pillanatban, Kóka Rozália – az alapító, tiszteletbeli elnök – közvetítésével, a Magyar Művészeti Akadémia a segítségünkre sietett, ezzel megmentette a kétéves ciklusunk méltó lezárását. Köszönet érte. Meg kell jegyezni, hogy Csepelen a Munkásotthonban kaptunk az előző alkalommal is helyet, igen jó helyet, hiszen az ifjúsági versenyzőknek is nagyszerű előadó helyiségük volt, a felnőtteknek pedig, tulajdonképpen egy színháztermük. De megkaptuk az öltözőket, egyéb kiszolgáló helyiségeket stb. Uraltuk a házat, jutányos áron, amiért szintén nagy-nagy köszönet jár.

Rendezvényünket megtisztelte Arató György úr, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, Közművelődési Főosztályának főtanácsosa.

Eredetileg 101 csoport, illetve szólista jutott a Kárpát-medencei Döntőbe, de végül

– különböző okoknál fogva – 94 hangszeres, énekes csoport vagy szólista jött el, közel 1.300 főt regisztráltunk. Gyermek és ifjúsági kategóriában 38 (22 éves korig), a felnőtteknél 56 csoport, illetve szólista vett részt e legnagyobb versenyen.

Ha már statisztikai adatokat írunk le, akkor büszkén mondhatjuk el, hogy Szerbiából (Vajdaság) 8, Szlovákiából (Felvidék) 10, Kárpátaljáról 4 fő, Erdélyből l fő vetélkedett.

Örömet jelent mindannyiunk számára, hogy az esemény zökkenőmentesen zajlott le. A kornak megfelelően, érdemes megnézni a Facebook bejegyzéseket, mert egyértelmű az elégedettség, az öröm, hogy olyan sokan énekelhettek, s vihették haza a különböző díjakat.

Mialatt a zsűri döntött és az oklevelek készültek, a gálaműsor egyik legszebb meglepetése volt, hogy a legjobbak népdalokat, köztük „karácsonyi kántákat” is tanítottak, amelyet az érdeklődő hozzátartozók, vendégek is örömmel énekeltek.

Szomorú volt számunkra, hogy nem láthattuk vendégül, legalább a határon túli versenyzőket, hiszen volt olyan, aki 9 órát utazott, hogy itt lehessen, szebbé, gazdagabbá tegye népdalaink, népzenénk tárházát.

Visszatérve a zökkenőmentes lebonyolításra, az igazság az, hogy ezt már a Vass Lajos Népzenei Szövetségben megszoktuk, mert Horváthné Bakos Ilona, a Szövetség elnökhelyettese, szíve, lelke, olyan gondosan, pontosan készít mindent elő, hogy még az ilyen hatalmas létszámú versenyzők mozgatása sem okoz gondot. A zsűri feladata is sokkal egyszerűbb, mert az adatok, dalcímek és minden, ami szükséges. esztétikusan, névre szólóan előtte van, tehát kizárólag az előadásra tud koncentrálni. Ilonának természetesen segítői is vannak, akiket ugyancsak köszönet illet, mint pl. Farkas Márta, a másik elnökhelyettes, Farkas Katalin a mindenkori szépen beszélő műsorközlő a felnőtteknél, valamint Berente Imréné énektanár az ifjúságnál. A fiatal énekes és énektanár Koczka Andrea. És utoljára, de nem utolsósorban a minden területen maximálisan helytálló és mindent megoldó ötletgazda, Horváth Tamás.

Még engedtessék meg nekem egy magánközlés, amennyiben egy folyamatosan, önzetlenül dolgozó emberről szóló hír lehet magán jellegű. Horváthné Bakos Ilona, végre megkapta azt a szép kitüntetést, amellyel – legalább közelebbi régiója – megköszönte óriási munkáját. Ünnepélyes keretek között vált birtokosává, a Veszprém Megyéért Érdemérem gyönyörű arany fokozatának. Gratulálunk! Ha valaki megérdemelte, ő igazán meg!

Összegezésül: Sikeres, jó volt a Vass Lajos Népzenei Szövetség X. Kárpát-medencei Döntője, és várakozó örömmel nézünk a következő feladatok elé. Kezdődik az újabb kétéves ciklus, amelyet remélhetőleg, a jövőben is nagy érdeklődés kísér, mint ahogy eddig is, hiszen ez a programsorozat, ilyen mértékben, egyedülálló az országban. Sőt, a határainkon túl élő magyar népdalénekesek, népzenészek körében is.

A zsűri feladatát az ifjúsági kategóriában dr. Joób Árpád, a Nyíregyházi Főiskola ny. docense, Budai Ilona népdalénekes és az Óbudai Zeneiskola tanára,valamint Horváth Károly zenetanár, népzenész végezte. A felnőtteknél Balogh Sándor, a Zeneművészeti Egyetem, valamint az Óbudai Zeneiskola tanára, Juhász Erika, a Nyíregyházi Főiskola adjunktusa, valamint jómagam, népzenekutató és zenei szakújságíró zsűriztünk.

Nagy segítség a népzenét, népdalt szerető embereknek, hogy minden rendezvényünkön (a régiókban tartott elő- és középdöntőkön is), áruljuk a frissen megjelent hanghordozókat és különböző – a témába vágó – kiadványokat.

Az is megszokott feladatunk, hogy a lezajló versenyek teljes anyagát rögzítjük és archiváljuk.

Bp. 2014. december 4.

Dr. Gerzanics Magdolna, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai elnöke

www.gerzanics.hu