nav-left cat-right
cat-right

Huszadszor Szatmárnémetiben

„Mélyen tisztelt…Zsűri! Az Úristen három dolgot adott Ádámnak a Paradicsomból való kiűzetéskor: A csillagos eget, a gyermekszemeket és a szép dalt. Mindezt pedig azért, hogy ne veszítse el a kedvét, a küzdeni akarást, a szürke hétköznapokban. Jézus születésekor lemondott mindenről, amit e világ nyújthatott volna neki: palotát vagy meleg otthont… Istállóban, állatok között...

HAL: Archaikus balladák és a többi…

2009-ben abban a szerencsében részesülhetett a népdalt, népballadát szeretők tábora, hogy két ízben mehetett Szatmárnémetibe, a HAL, azaz a Hajnal akar lenni versenyre. Bizonyos szervezői és gazdasági okoknál fogva, a januárit idén, az októberi népdaléneklési verseny követte, s előre láthatólag ez az időpont állandósul.

Felhívás: XIX. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési ve...

A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Dinu Lipatti Filharmónia, a Szatmárnémeti MADISZ, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia, a Szatmárnémeti – Németi Református Egyházközség, az Ady Endre Társaság, a KÓTA, Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szakmai támogatásával 2009. október 23 – 25. között rendezi meg Szatmárnémetiben a XIX. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési...

A népdal újabb győzelme Szatmárnémetiben

Évről, évre hírt adunk arról, hogy ez a szép régi város fogadja magába a szólista népdalénekesek versenyét. Csodálatos, magasztos feladat, mind a fellépőknek, mind az „ítélkezésre” vállalkozó zsűrinek. Csirák Csaba a szellemi atyja, s a kivitelezés koordinációját magára vállaló ember, akinek küzdelme, életcélja a magyar nyelv őrzése, és ennek érdekében a legszebb vetélkedők,...

XVIII. HAL – a versenyre bejutottak névsora

A Szent-Györgyi Albert Társaság, a szatmárnémeti Szentlélek Plébánia, a Szatmárnémeti - Németi Református Egyházközség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szatmárnémeti MADISZ, az Ady Endre Társaság, a KÓTA, Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a Dinu Lipatti Filharmónia, a Szent Sebestyén Kolping-család szeretettel meghívja a XVIII. HAL - Hajnal akar lenni Népdaléneklési Versenyre.